XV. Fejezet: Kétségbeesés

XV. Fejezet

Ichigoooo! – A fiú meglepetten fonta karjait a nyakába pattanó lány derekára. A lány apró csókján azonnal megérezte az alkohol keserű, maró ízét.
- Nash, te ittál? – Költői kérdés volt, nagyon jól tudta, hogy a fekete a sárga földig itta magát.
- Csak egy icurka picurkát… - Az ajkait csücsörítve, az ujjaival próbálta mutatni, mennyi is azaz „icurka picurka”. Ichigo sóhajtva a karjai közé kapta a lányt. Amióta nem eszik rendesen, az amúgy is pehelykönnyű lány súlya meg se kottyant neki. Ahogy Nashua lába alól eltűnt a talaj, az arcát Ichigo nyakába fúrta. A fiú minden izma megfeszült, mikor megérezte a nyakán Nashua ajkait. Ő felejteni akart, és úgy döntött, hogy az iránta érzett vágy erre a legmegfelelőbb eszköz. De Ichigo nem volt hajlandó kihasználni a helyzetet. Sem akkor, mikor a lány depressziós, sem akkor, amikor részeg.
- Hagyd abba, Nash. – A hangja halk volt, de határozott. Ennek ellenére is nehezére esett ellenállni a lánynak. Aggódott érte. Nagyon aggódott.

Bevitte őt a szobába, lefektette az ágyra.
- Aludj egyet, nemsokára visszajövök. – Felállt, de egy apró kéz megállította. Visszafordította a tekintetét, és szembetalálta magát a világ leggyönyörűbb és legrémültebb szempárral.
- Te is itt hagysz? – A lány hangjából sütött a rémület, Ichigo szíve összeszorult. Soha nem fogja megbocsátani azt, amit Tory tett. Egyszerre tette tönkre a kedvesét, és a legjobb barátját.
- Én soha nem hagylak itt, Nash. Beszélek Uraharával, és mire felkelsz, itt leszek melletted. – Végigsimított a lány arcán, és egy csókot nyomott a homlokára. Az alkoholtól amúgy is ködös szemek lassan lecsukódtak, így a fiú lefejtette magáról Nashua kezeit.

Már két hete, hogy Tory és Liu leléceltek. Azalatt a két hét alatt egy éjszakát, ha otthon töltöttek. Kisétált a boltból, a fa árnyéka alatt álló Uraharához sétált.
- Mennyit itatott vele? – Szúrós tekintettel mérte végig a férfit, de az csak jót mosolygott.
- Annyit, amennyit nem szégyellt meginni. De sajnos csak a második pohárig jutott.
- Tudunk valami újat? – Urahara vonásai megkeményedtek. Tory árulása mindenkit fájdalmasan ért. Legjobban Nashua és Renji szenvedték meg. Mind kedvelték a szőkeséget. Mikor Urahara közölte vele, hogy Tory az oka Nash betegségének, Ichigo kétségbeesetten próbált találni valami ellenérvet. Nem akarta, hogy a lányt, akit szeret, szenvedni lássa.
..
- Semmit. Legutóbb három napja érzékeltük Liu erejét, azóta Abarai hadnagy űzi őket. – Ichigo gondterhelten felsóhajtott.
- Jó lenne, ha legközelebb távol tartaná Nasht a piájától.
- Amilyen beteg lesz holnap, magától is megtartja a távolságot. – Ebben Ichigo is látott némi rációt.

Nashua az utóbbi két hétben kétségbeejtően viselkedett. Enni maximum annyit evett, amennyit Ichigo belésulykolt. Egyetlen könnycseppet sem ejtett Tory miatt. Aludni sem alszik egy szemhunyásnyit sem. Az ágyat másra szeretné használni…
És Ichigo egyre nehezebben mondott nemet. Kevesebb, mint négy hónap volt még hátra abból a fél évből, amit együtt tölthettek. Bár Tory valószínűleg nem megy vissza…


A nap lassan lebukott a horizonton, hogy átadja helyét az éjszaka urának, a holdnak.
Ichigo ekkor döntött úgy, hogy ideje visszatérnie a szobába. Felkelt a földről, éppen akkor, amikor Rukia ért oda hozzá.
- Nashua felkelt, és téged akar. Teljesen kétségbe van esve. – Ichigo látta barátja szemében az aggodalmat.
- Felkeltettétek, vagy magától kelt?
- Mikor én bementem, már fenn volt.
Ichigo besietett a lányhoz. Nashua az ágy végében ült, szorosan ölelve a térdét. Felkapta a fejét, ahogy meghallotta a lépteket.
Ichigo látta a megkönnyebbülést a tekintetében. Mosolyogva leült az ágyra, mire Nash azonnal az ölébe mászott, és ott gömbölyödött össze.
- Mintha ígértél volna valamit, nem? – a lány hangja enyhén szemrehányó volt. A fiú végigsimított a lány fekete hajzuhatagán.
- Amennyit ittál, nem gondoltam, hogy emlékezni fogsz.
- Ne is említsd, szétszakad a búrám…
- Nash…
- Hm? – Még közelebb húzódott Ichigóhoz. Olyan volt, mintha össze akart volna olvadni vele.
- Be kell ezt fejezned. – Nashua megrökönyödve pattant ki az öléből.
- Ne kezd már megint!
- Abba se hagytam. A francba már, tisztában vagyok azzal, hogy fáj, de nem érted meg, hogy pontosan ez a céljuk?! Tönkre akarnak tenni téged, te meg még segítesz is nekik!!
- Semmi olyat nem csinálok, amivel árthatnék magamnak! Leszállhatnál már a témáról.
- Kinek játszod az erős kislányt,mi? Gyenge vagy, Nash. Ehhez túl gyenge. – A lány elkerekedő szeme és remegő szája láttán elszorult Ichigo szíve. Tudta, hogy fájni fognak neki a szavai, de egyedül így tudta kirángatni Őt ebből a semmilyen állapotból.
- Azt hittem, bízol bennem…
- Az egyetlen, akiből hiányzik a bizalom, az te vagy. – Nashua könnyei patakokban kezdett folyni. A lány először megpróbálta letörölni őket. Ichigo felállt, megragadta a kezét.
- Nem szégyen az, ha sírsz… Ki kell adnod magadból, különben beleőrülsz. – Szavai gyengédségétől a lányból kirobbant a zokogás. Szorosan bújt kedvese ölelésébe, úgy kapaszkodott a karjaiba, mint a fuldokló az utolsó szalmaszálba. Két hét fájdalmát adta ki magából.


Ichigo az ölébe kapta őt, és visszaült az ágyra. Hátát a falnak vetette, Nasht védelmező ölelésébe húzta. Mintha valamit kitéptek volna belőle, úgy hatott rá Nashua zokogása, mely lassan, percről percre pityergéssé vált.
Nem suttogott megnyugtató szavakat, egyszerűen csak tartotta őt…

Nashua letörölte könnyei maradékát, és Ichigo szemébe nézett. Azok a gyönyörű kék szemek hálásan pillantottak rá. Ichigo megérintette a lány tarkóját, és magához húzta. Csókja gyöngéd volt, mintha egy aprócska porcelánbabát tartott volna a kezei közt.

A lány viszont nem volt ilyen törékeny. Szorosan hozzásimult Ichigóhoz, a csókot elmélyítve. Kezeit a mellkasán támasztotta, szorosan a fiúnak préselődött.
- Nash. – Ichigo figyelmeztetően morrant egyet, de semmi mást nem tett. Karjait a lány csípőjére fonta, így dőltek el az ágyon. Nashua került alulra, míg Ichigo fölötte támaszkodott. Egyik kezével besiklott a lány pólója alá, simogatva annak oldalát.

Jóleső borzongás szaladt végig mindkettőjükön. Nash bizonytalanul leutánozta párja mozdulatát, kezét a fiú izmos felsőtestére tapasztotta, másik kezével a narancssárga tincsek közé túrt. Mindkettejüket magával ragadta a vágy, hogy végre összetartozzanak nem csak lelkileg. Testileg is.




Bocsánat a késésért!! Tudom, hogy ez egy nagyon rövidke fejezet lesz, de eskü, hogy a kövi már hosszabb lesz!! :)