Mikor felkeltem, egy buta álomnak hittem az egészet. A csipát kitörölve a szememből léptem ki a szobából. Átslattyogtam a fürdőbe, majd egy gyors zuhany után magamra kaptam az egyenruhámat. Az egyszerű, szürke, nem mellesleg rövid szoknyától egy kicsit zavarba jöttem. Egy darabig furcsán nézegettem a blúzhoz tartozó masnit, majd vállat vonva rátűztem, és összegomboltam a ruhadarabot. Derékig érő, ónix fekete hajamat leengedve hagytam. Az első benyomás nagyon fontos…
Túljutva a reggeli kómaságon, eljutott a tudatomig a mai nap fontossága. Karakurába, a félév közepén, két amcsi diák érkezik. Vicces dolog.
Szorongva mentem le a családhoz reggelizni. Már mindenki üde és friss volt az asztalnál.
Kivéve Ichigot.
- Jó reggelt Nashu-chaaaan! – A Papa komolyan kiakasztó. Rámosolyogtam, majd helyet foglaltam Ichigo mellett. Fél szemmel láttam, ahogy majdnem a szája mellé kanalazza a müzlit…
- Öhm… Ichigo… Izé… Jól érzed magad? – Ebben a pillanatban majdnem lefejelte az asztalt.
- He? Ja, persze. – Felhúzott szemöldökkel méregettem, de úgy tűnt, hogy nem szándékozik több dolgot megosztani velem. Megrántottam a vállam, majd bepakoltam a reggeli maradékát.
- Mond csak Nashua-chan, izgulsz az új iskola miatt? – Yuzu kedvesen rám mosolygott, miközben leszedte a mosatlan edényeket. Nem akartam bunkó lenni, így felálltam, és segítettem neki.
- Hát… Fogalmazzunk inkább úgy, hogy minden vagyok, csak nyugodt nem. – Kínosan vakargattam a fejem. Aggódva szemléltem a hátam mögött lévő Ichigot. Szinte ordított róla a láz.
A fiú felállt az asztaltól, és intett, hogy indulunk. A kezemben lévő tányért odaadtam Yuzunak, és Ichigo után siettem. Hallottam, hogy Karin a bátyja után szól.
- Szólhatnál Toushironak, hogy hamarosan meccs lesz. Jöhetne segíteni. – A fiú intett egyet, és ezzel le is reagálta a mondottakat. Elköszöntem a családtól, Kurosaki Papa is elköszönt tőlem. Kényelmesen indultunk el, természetesen Ichigora hagyatkozva, hisz én nem tudtam merre van az Iskola. Eltátottam a szám, mikor megláttam. A mi sulink egy lepukkant állatkert. Bezzeg ez…
- Banyek… Hogy ez mekkora… - Ámulva néztem már csak a főépületet is. Ahogy ránéztem Ichigora, újra elfogott az aggodalom...
- Hé, tutira jól vagy? Süt rólad a hányinger. – Elé léptem, és tenyeremet a homlokára csúsztattam. Azonnal el is kaptam onnan.
- Jesszusom Ichigo, te meleg vagy! – Lehet, hogy ezt nem kellett volna ilyen kétértelműen mondani?
- Mi van?! – Az iskola udvara kicsit mintha eltávolodtak volna tőlünk…
- Akarom mondani, lázas! Nem is kicsit. Menjünk haza, jó? – Úgy nézett rám, mint egy elmebetegre. Karon ragadott, és elkezdett befelé húzni.
- Normális vagy? Egy kis megfázás miatt nem dőlök ágynak! És amúgy is, ez az első napod itt. Nem hagyhatlak csak úgy magadra! – Esküszöm Olyan, mint egy sértődékeny gyerek. De azért… aranyos.
Mosolyogva követtem őt az osztályteremig, ahol már rég látott barátnőm is várt.
- Szeva, Nash. Azt a mindenit Kurosaki, de szarul nézel ki! – Meglepetten karolta át a vállamat. A fejemet fogva beléptem a terembe, mögöttem a halkan szitkozódó Ichigóval.
- Tory-chaaaan! Hát magaddal hoztad a másik angyalt is?! Ez itt biztosan a paradicsom! – Keigo gyors iramban száguldott felénk, de Rangiku (aki nem tudom, hogy került oda) ügyesen röppályára állította.
- Isten hozott nálunk, Nashu-chan! – Ez már örökké rajtam marad?
- Szia Rangiku. – Végig néztem rajta, így tűnt csak fel, hogy iskolai egyenruhában van. Döbbenten néztem a mosolygó arcába.
- Ne már! Te is suliba jársz? Azt hittem, hogy minimum egyetemista vagy! – Úgy láttam, kicsit érzékenyen érintette ez a téma, így inkább csendben megálltam az ajtó előtt. Sorban jöttek a meglepetések. Az ajtón az összes frissen szerzett ismerős belépett. Rukia rám mosolygott, majd intett egyet a többi lánynak, és odajött hozzám.
- Jó reggelt, Nashu-chan!
- Jó reggelt, Ruki-chan!
Döbbenten koppant egyet az álla. Remegő végtagokkal nézett szét, hallotta e valaki az új becenevet.
- Ne hívj így! – Nevetve csapott a vállamra, mire én ráöltöttem a nyelvem.
- Apropó, nem tudod, mi van Ichigóval? Olyan… bágyadtnak látszik. – Aggódva mutatott a fiúra, aki a padon könyökölve nézett ki az ablakon. Arrébb hívtam egy kicsit Rukiát, és suttogva kezdtem el mesélni.
- És az az Idióta még így sem megy haza?
- Nos… Azt mondja, nem akar itt hagyni az első napomon… De hát ez akkora hülyeség. Egyedül is boldogulnék. Félek, hogy lehet nem is megfázás! – Szorongva pillantottam a fiúra. Mikor összeakadt a tekintetünk, ijedten elfordítottam a fejem. Vörös arcomat, fekete hajammal próbáltam elrejteni Rukia elől.
- Sajnos amilyen önfejű, úgyis itt marad veled. Nincs mit tenni. Úgyis péntek van, úgyhogy a hétvégén kipiheni. – A tanár szinte végszóra jött be, így én és Tory odaálltunk mellé.
- Osztály, had mutassam be nektek az újonnan érkezett diákokat. Ő itt Tortonella és Nashua. Amerikából jöttek, tehát kérlek, fogadjátok őket szeretettel. Üljetek le, lányok.
- Mit vétettem, hogy ilyen nevet kaptam a sorstól? – Szinte sírva borult a padra. Az utolsó szabad hely Ichigo előtt volt, úgyhogy én oda „kényszerültem”. Tory nem mellesleg Renji mellett kapott helyet. De szép pár is lennének együtt…
Még kis se gondoltam, a hátamnak egy papírgalacsin ütődött. Kíváncsian felvettem a földről, és széthajtottam. Benne Tory macskakaparását ismertem fel:
„ Még csak eszedbe se jusson kerítősdit játszani! Ha megtudom, hogy akármit is mondtál rólam a vörösnek, kinyírlak!”
Kedves, nem? Az óra hamar elment, hisz a tanárnak be nem állt a szája. Amint kicsöngettek, engem és barátnőmet megszálltak a diákok.
- Mond csak Tortonella, hogy szoktak becézni? – Az egyik bátor diáknak volt mersze kigúnyolni Toryt a neve miatt. Tényleg nagyon bátrak…
- Torynak. – És Tory mégsem ütötte meg egyiküket sem. Hogy a jó benyomásnak még a tudata is ilyen erős, el nem képzeltem volna…
- Ichigo, biztosan rendben vagy? – Hátrafordultam, így láthattam Ichigo sápadt, beesett arcát. Felálltam, és odamentem hozzá. Inoue is aggódhatott érte, hisz már mióta kérdezgeti a hogyléte felől.
Biztos több van köztük, mint barátság…
De ez engem miért zavarna?
- Ichigo, haza kellene menned! Nem vagyok idióta, boldogulok egyedül is. – A padjára támaszkodva tettem a tenyerem a homlokára. Sokkal forróbb volt, mint reggel.
- Nem értem, mit fárasztod magad, úgysem fogok haza menni!
- Akkor menj le az orvosiba! Ebből nem engedek!
- Hagyj már békében szenvedni! Hát fáj az neked, ha itt vagyok?!
- Ne kezdj el nekem itt dramatizálni, hanem húzás!
- Mindjárt megmondom én, hova húzzál!
Döbbenten figyelték eldurvuló vitánkat. Egy darabig álltam Ichigo tekintetét. Már épp készültem volna visszavonulni, mikor egy nagy sóhajjal Ő adta meg magát.
- Jól van, oké! Legyél boldog! Majd a suli előtt megvárlak. – Felkapva a táskáját, kicsit imbolyogva lépett ki a teremből.
- Na, ez a profizmus! – Elégedetten sétáltam vissza a padomhoz.
Elkezdődött a második óra. Testnevelés. Na, abban nagyon jó vagyok.
Átöltöztünk, majd kimentünk az udvarra. Gimnasztikával kezdtünk.
- Oké, nézzük meg, mit tudnak az új diákok! Remélem, nem vagytok olyan puhányok, mint ezek itt. – A tanár a gyűrűkhöz küldött minket. Egy konkrét előadást produkáltunk. Tory vett két lendületet, majd a kezén támaszkodva állt meg a gyűrűn. Egy mély levegő után felugrottam, és fél lábbal Tory mancsára érkeztem. A másik lábam pontosan a fejem mellett volt.
Egy tapsvihar után leugrottam Toryról, de nem volt biztonságos földet érésem.
Egy félelmetes, halált hozó üvöltés kíséretében megrengett a föld…
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése