XIII. Fejezet: Új vendég

 - Óvatosabban! – Húztam a fáslin még egyet és rögzítettem Ichigo hátán. Mert a sebe az természetesen felszakadt…
- Te ragaszkodtál ahhoz, hogy én lássalak el. Vess magadra. – Sértődötten felálltam és átsétáltam a szoba másik végébe. Csupán hat nem fogadott hívás várt a telefonomon. Kettő az otthoni Diritől, három egy osztálytársamtól és egy Lilytől, Tory anyjától. Nem volt kedvem telefonálgatni, szóval nem hívtam vissza őket.
Ichigo átkarolta a derekamat, állát a vállamra támasztotta. Érdeklődve szemlélte a telefonomat, tehát ez egy jó lehetőség volt arra, hogy a szemeit csodálhassam. Imádom azokat a csokibarna íriszeit…

- Mi az?
- Hm?
- Miért bámulsz? – A kérdésen kuncogva végigsimítottam a karján és kibontakoztam az öleléséből.
- Miért, nem szabad?
- Ha te ebben leled örömödet… - Visszadőlt az ágyára. A sebe szépen gyógyult, ahhoz képest, hogy elvileg ez sok-sok időbe tellett volna. Letelepedtem mellé, és merengve néztem ki az ablakon. A nővéremen gondolkodtam, és azon, miért olyan furcsa. Mármint nem arra értem, hogy miért akarja tönkretenni amúgy is pocsék életemet, hanem a kisugárzására. Mikor én megjelenek valahol, azonnal egy macskával azonosítanak. Ez is egy következménye a szernek, amit beadtak.

De amikor két hónapja megláttam Liut… Hülyén hangzik, de teljesen olyan volt, mint egy hal… De tényleg, mintha a víz létszükséges lenne számára.
- Szeretem nézni, ahogy töröd a fejed valamin. Ki vele! – Ichigo a könyökén támaszkodva nézett rám.
- Csak Liun gondolkodtam. Ugye, hogy nem túl szórakoztató? – Nevetnem kellett, ahogy felmordult nővérem említésére.

- Inkább nem akarom hallani…

- NASH!! – Tory üvöltésére ijedten fordultam le az ágyról. Kinyújtottam a nyelvem a röhögő Ichigora, majd visszakiáltottam.
- Mi a halál van?!
- Nem halál, vendég! – Kíváncsian felkeltem, és kisétáltam az udvarra. Ichigo közvetlen mögöttem jött.

Kikukkantottam az ajtón, és az állam a fölről kellett fölkaparni.
- Ó, nahát Nashy! – Istenem, csak ŐT ne! Magamra varázsoltam egy kényszeredett mosolyt.
- Szia Stella. – Az üzletből Urahara csoszogott ki. Ahogy meglátta új vendégét, szélesen elmosolyodott.
- Nahát, Isten Hozta! – Toryval szinte egyszerre mormogtuk magunk elé.
- Mentő vigye… - Ichigo prüszkölve felnevetett. Stella azonnal felé kapta a fejét. Megértettem nyálcsorgatása okát, mert azért Ichigo amúgy is Isteni látvány, póló nélkül meg pláne…
De nem is Én lettem volna, ha nem szólok közbe.

- Kiesel a szemeden… - Morcosan közelebb húzódtam Ichigohoz. Ismertem már Stella „vadászösztönét”.

Egyébként, azt hiszem, elfelejtettem elmagyarázni ki ez a ri… lány. A neve Stella Morrison, Liu után a második ősellenségem. Szintúgy Toryé. Egy osztályba járunk, és fő életcéljának tekinti önbecsülésem porig tiprását.Ő az Amerikai Barbie, szőke hajával, kék szemével és műmellével. Egy valami tuti. Életében több fa**t fogott mint kilincset.
De hogy a rákba került ide?? Tory bűbájos mosollyal fordult felém
- Manapság minden szemetet erre fúj a szél, nem? – A szemem forgatva bólintottam. Még fel sem ocsúdtam első döbbenetemből, Stella már előttünk állt. Kacéran kezet nyújtott Ichigonak. Úgy, de Úgy kikaparnám a szemét!

- Stella Morrison vagyok, nagyon örülök! – Ichigo bizonytalanul rázott kezet a szöszivel.

- Kurosaki Ichigo.
- Mondd csak, Ichigo! Nem igazán ismerem ki magam ebben a városban. Nem lennél az idegenvezetőm? –

Tory felröhögött. Én meg vörösödve mordultam rá.
- Bocs, de programja van! – Beálltam Stella elé. Kicsit alacsonyabb voltam, mint Ő, de nem érdekelt.
- Ó valóban? Nem tudja elhalasztani? – A pilláit Ichigo felé rebegtette. Ó, hogy kopaszodna meg! Mielőtt rávághattam volna, hogy nem, nem tudja elhalasztani, Ichigo átkarolta a derekamat és megelőzött.
- Bocsi, de nem. Dolgunk van, ugye Nash? – Meglepve bólintottam. Összeráncolt szemöldökkel gondolkodtam, mi dolgunk van. Rámeredtem Stellára, majd betereltem Ichigot az üzletbe. Vigyorogva követtem.

Befordulva a szobához, Ichigo megállt és felém fordult.

Értetlenkedve néztem fel rá, de nem volt időm kérdésekre. Ichigo vigyorogva magához rántott és száját az enyémre tapasztotta. Nyelve szenvedélyesen hívta táncra a nyelvemet. A csókja fergeteges és mohó volt. A hátam a falnak koppant, de semmit nem fogtam fel a külvilágból. Fogalmam sincs, mennyi idő telt el miután szétváltak az ajkaink. Ichigo egy apró csókot nyomott a nyakamra, amitől teljesen kirázott a hideg. Levegő után kapkodva hajtottam a fejem Ichigo mellkasára.

- Hű… - Reszketeg hangom nevetésre kényszeríttette Ichigot. Fintorogva néztem oldalra, és éppen elkaptam Stella mérges tekintetét.

- Szóval ez volt a nagy ötlet… - Pirongva néztem fel Ichigo barna szemeibe. Nevetve emelt a magasba. Ijedtemben még a lábaimat is dereka köré fontam.

- Most mond azt, hogy nem élvezted! – Vigyorogva megpusziltam az orra hegyét.
- Mondanám, de nem akarom, hogy megsértődj!
- Képes volnál hazudni nekem?
- Úúúú, egokirály!

- Nem akarok megzavarni semmit, de lehet ezt nem a folyosón kéne… - Tory vigyorogva a falnak támaszkodott, amíg én vörösödve lemásztam Ichigoról. Ő a fejét vakargatva egy lépést hátrált.
- Féltékeny vagy? – Tory kiöltötte rám a nyelvét. Bementünk Ichigo szobájába, hogy összepakoljunk, Úgy terveztük, hogy hazamegyünk. Urahara is megengedte, igaz, Ichigo nem engedélyt kért, csak simán kijelentette.
- Egyébként Urahara és Tessai igencsak érdeklődnek Stella felöl. – Tory nem zavartatta magát, jött utánunk. Érdeklődve néztem rá.
- Urahar és kicsoda?
- Istenem, Nash… És még én vagyok a szőke.
- Ki az??
- Tudod, Don Bajusz!
- Jah! És mit akarnak tudni?
- Inkább az érdekelte őket, mennyire megbízható, meg hogy milyen jóban vagyunk vele. – Közelebb sétáltam Toryhoz.
- És mit mondtál nekik?
- Azt, hogyha Stella felgyulladna, és nálam lenne egy pohár víz, meginnám. – Nevetve pacsiztam össze Toryval. Ichigo vigyorogva hozzám vágta a pizsimet.
- Ahelyett, hogy a szádat jártatod, segíts inkább pakolni, asszony! – Hápogva vettem a levegőt. Mg hogy asszony!
Morcosan kimentem a szobából, hogy én is elpakoljam a cuccomat. Természetesen kibe botlottam? Úgy van.
- Nashy, te melyik hotelban laksz? – rám sem nézve pötyögött valamit a telefonján. Mézesmázos mosollyal fordultam felé.
- Semelyikben Stella. Én Ichigonál lakom. – Összerezzenve nézett fel rám. Nem tetszett az a mosoly, amit rám villantott.
- Mit gondolsz, van még egy üres szobájuk?
- Nincs! – Még fel sem fogtam a kérdését, már köptem a választ. Mit képzel magáról ez a szuka?!
- Kár, pedig az Igazgató úr azt mondta, hogy Te és a vendéglátód biztos befogadtok. – Mosolyától a hideg szaladgált a hátamon. Én nem akarok ezzel a… vele egy levegőt szívni!
- Nos, biztosan tévedett. – Még ki sem mondtam, Ichigo jelent meg, szintén elég gyászos képpel.

- A fater hívott. A suli igazgatója felhívta, hogy plusz egy diákot kéne vendégelni. – Ránézett a mellettem álló Stellára. Nem… Mit követtem el?!?!
- Ez azt jelenti, hogy ma veletek megyek haza? – A haza szónál legszívesebben megütöttem volna. Morogva vágtam földhöz a cókmókomat.
- Ezek szerint… - Stella vihorászva ment el a pink bőröndjéért, épphogy nem felborítva Renjit.
- Hallottam, mi a helyzet. Szegény ti… - Vigyorgó fejével nem volt túl meggyőző. Azt hittem sírva fakadok. Miért büntet engem az élet?
- Ugyan már Nash… Csak nem lehet olyan szörnyű. – Ichigo nyugtató szándékkal húzott magához, hogy megcsókoljon. Nem volt olyan szenvedélyes és heves, mint az előbb, de mégis meggyengült tőle a térdem. Fejemet a mellkasára hajtottam. Talán mégsem lesz olyan szörnyű.
- Nashy, hozd a csomagjaimat! – A döbbent képem elé tartotta a táskáját. Nem lesz az szörnyű. Iszonyúan Pocsék lesz!
- Nem vagyok a komornád. Cipeld te! – Persze, Ichigo elvette tőle a málhát. Igazi úriember. Hazafelé menet kínos csöndben voltunk. Végül Stella elrakta a mobilját és felénk fordult.

- Miről beszélgessünk? – Közelebb araszolt Ichigohoz, aki ezért közelebb húzódott hozzám.
- Muszáj egyáltalán beszélgetni? – morcosan piszkálgattam Ichigo kezét.
- Igen. Beszéljün mondjuk a…. az utcalányokról! – Felcsillant szemmel nézett a mellettem sétáló fiúra. Azt hiszi egy amcsi téma itt is beválik. Majd meglátjuk… Mosolyogva fordultam felé.

- Oké, beszélgessünk róluk. Hogy vagy? – Ichigo prüszkölve felnevetett. Stella meglepetten rám nézett. Beszarás… Nem esett le neki!
- Jól. De még jobban lennék, ha… - Nem hallottam a mondat végét. A gyomrom kicsire zsugorodott, a fejem majd szétrobbant. Nem tudtam eldönteni, hogy én forgok a világgal vagy fordítva. Hallottam Ichigo hangját, de nem értettem mit mond. A világ lassan abbahagyta a forgást, a szemem pedig lassan lecsukódott.

Nem tudtam kinyitni a szemem. Mintha ólomsúlyok lettek volna ráaggatva. Érzékeltem a külvilágot és hogy marhára rám süt a nap. Megpróbáltam résnyire nyitni a szemem. Ahogy betájoltam magam, Ichigo szobájára ismertem. És hangokat hallottam odakintről. Ismerős hangokat.
- Szerinted mi a baj vele? – Ez egyértelműen Tory.
- Fogalmam sincs. Ichigo szerint mindenféle előjel nélkül összecsuklott. – Ez talán… Kurosaki Papa? Nem biztos.
- Engem nem érdekel, de legközelebb inkább Taxit hívok. Tudjátok ti, hogy milyen hideg a miniszoknya? Főleg tél elején! – Nem kell sokat tallgatni…
- Kit érdekel?! Fagyott volna szét a…
- Karin-chan! – hehehe. Ezaz Karin!

Hallottam az ajtónyitódást. Újra kinyitottam a szemem. Ichigo háttal állt és a szekrénynek támaszkodott. A tartása enyhén meggörnyedt.
- A francba… - Elkeseredett hangjától összeszorult a szívem. Megint problémát okoztam neki… Csak a baj van velem.
Kinyitottam a számat, de nem jött ki hang rajta. Csak egy gyenge nyögés hagyta el a torkomat.

Ichigo felém kapta a fejét. Ahogy a tekintetünk találkozott, azonnal odajött és segített felülni. Nem kérdezett semmit, csak a kezembe nyomott egy pohár vizet. Hálás pillantást vetettem rá, és egy hajtásra kiürítettem a poharat. Egy percig csak néztünk egymásra, majd miután úgy éreztem, ez már kezd kellemetlen lenni, szólásra nyitottam a számat.
- Ichigo…
- Miért nem szoltál, hogy rosszul vagy? – Meglepetten néztem rá. Tényleg haragudott. Mérges volt rám. Bűnbánóan hajtottam le a fejem.
- Sajnálom. Én tényleg nem éreztem semmit. Csak egy egyszerű képszakadás. – Az állam alá nyúlt és felemelte a fejem. Néztünk egymás szemébe, mintha bármit is kiolvashattunk volna onnan.
- Sajnálom, Ichigo. Mindig csak problémát okozok. Miattam sérültél meg, miattam keveredtél bele ebbe az egészbe… - Legszívesebben újra a hajam mögé rejtettem volna az arcom. Ichigo erősen tartott, így legördülő könnyeimet Ő is láthatta. Keze az államról az arcomra vándorolt. Ujjával letörölte a könnycseppeket és végigsimított az arcomon. Szemeiből eltűnt harag, színtiszta meleget árasztott.

- Olyan lökött vagy, Nash. Mégis mióta gondolkodsz ilyeneken? Hányszor kell elmondanom, hogy szeretlek ahhoz, hogy elhidd? – a hangja gyengéd volt, mégis megrovó. Tőlem csak egy hüppögésre futotta. Szánalmas vagy, Nash…
- Csak probléma vagyok…
- Nash, te nem a probléma vagy, hanem a problémáimra a megoldás. Mert hála neked már nem vagyok egyedül. – Mosolya annyira lágy volt. És én annyira szeretem… Már megint sírok. Ó, Gratulálok Nash! Gyerekesebb már nem is lehetnél.

Éreztem Ichigo leheletét az arcomon, ahogy lecsókolja könnyeimet. Karjaimat a nyaka köré fontam. Így maradtunk egy kicsit, míg Ichigo el nem húzódott.
- Szólok a többieknek, hogy felébredtél, jó?
- Felesleges, már tudjuk. – Renji az ajtóban állt, Tory mögüle kukucskált ki. Kurosaki Papa jött be és arrébb tessékelte a fiát.
- Hogy vagy, Nashu-chan?
- Hát… úgy őszintén megvallva furán. Olyan, mintha tengeribeteg lennék. – A férfi komolyan bólogatott, majd a kezembe nyomott egy tablettát és egy pohár vizet.
- Ezt vedd be. Ha holnapig nem leszel jobban, alaposabban is megvizsgállak, jó? – Lenyeltem a gyógyszert és bólintottam.

Nagyon ritkán vagyok beteg, de mióta itt vagyok, egyre többször vagyok rosszul.

Tory huppant le mellém. Ránézett a fiúkra.
- Oké srácok, most jön a hüvelygombás duma, úgyhogy kifelé! – Nekik se kellett több, kifordultak az ajtón, és már megint veszekedve levonultak a földszintre.

Tory komolyan rám nézett.
- Mi a baj, Nash?
- Bárcsak tudnám… - Szomorúan néztem a zöld szemekbe. Ő megszorította az ágyon pihenő kezemet.
- Tory, szerinted lehet köze Liuhoz? – Kétségbeesetten reméltem, hogy tőle választ kapok. De mintha tükörbe néztem volna, Tory arcán is ugyan az a tehetetlenség és tanácstalanság tükröződött.
- Nagyon remélem, hogy nem. Különben bajban leszünk.