Üdv mindenkinek! A nevem Nashua Wood. A barátaim csak Nashnek hívnak. Most augusztusban töltöttem be a 16. életévemet. Legjobb barátnőmmel Toryval, és a családjával élek, már több mint 5 éve. A szüleim, és két húgom autóbalesetben meghaltak. Egyetlen nővérem, akit Liunak neveztek el, (bár szerintem az Isten Csapása találóbb lett volna…) nem akart magához venni. Ennyit a múltamról. Vissza a jelenbe.
- Tory, kinek a hülye ötlete volt, hogy Amerikából Japánba utazzunk, hm? – Erősen markoltam a hányózacskót, hogy minél előbb elő tudjam rántani, ha kell. A repülést nem nekem találták ki…
- Az enyém. De nyugi, csak cserediákként megyünk, csupán fél évre! Nem értem, mit kell ezen bepánikolni… - Imádom a csaj szarkazmusát.
- Imádlak, mikor ilyeneket csinálsz…
- Milyeneket?
- Olyanokat, hogy beírsz egy istenverte Japán útra, ráadásul még képes vagy megnyerni is, Cseszed! – Tory erőteljesen pisszegni kezdett, és fáradtan hátradobta mézbarna haját. Zöld szemeit lehunyta, és hátradöntötte a fejét.
- Amint leszállunk, nem leszel ilyen morcos. De az még három óra. Aludj inkább. Addig is csendbe maradsz. – Kiöltöttem rá a nyelvem, majd az ablak felé fordultam. Rossz ötlet volt.
- Édesem, elgondolkodtál már azon, hogy HOGY A BÜDÖS FRANCBA FOGJUK MEGTALÁLNI AZT AZ ISTENVERTE SZERENCSÉTLENT, AKI ELVÁLALTA, HOGY NÁLA LAKUNK?! – Alig vártam, hogy legyen okom Toryhoz vágni a kofferemet.
- Rábasztál, mert el. Amúgy sem nehéz felismerni a tiedet. Szerencsétlen nem tudja, mire vállalkozott… - Először csendben gondolkodtam, mivel vághatnék vissza. Aztán erőt vett rajtam a csalódottság.
- Az enyémet? Külön leszünk? – Soha nem szerettem egyedül lenni. A családom halála óta félek a magánytól, és a sötéttől. De főleg a viharoktól. Na, az égdörgés a világból is kikerget…
- Sajnos csak így tudták elintézni. Te egy srácnál leszel, én meg egy lánynál. Ezer szerencse, hogy tudunk Japánul, nem? – Mosolyogva tette a kezét a fejemre, és végigsimított a hajamon. Ugyan csak egy évvel jár fölöttem, mégis olyan érzésem van, mintha évtizedekkel lenne bölcsebb nálam.
Rámosolyogtam, de már rég nem engem nézett. Kíváncsian követtem a tekintetét, de már húzott is maga után. Döbbenten kaptam a vállamra az utazótáskám. Tory egy elég furcsa pároshoz húzott oda.
A lányt mértem végig először. Meleg barna szeme csillogott a kíváncsiságtól, kedves mosolya arra ösztönzött, hogy visszamosolyogjak. Vöröses haját a későnyári szellő fújta a szemébe.
A fiún már mindjárt több néznivaló volt. Ha egy ilyen pasit hozzám vágnának, tuti nem dobnám vissza. Bár a haja elég furcsa… de neki még ez is jól áll!
A forróság miatt vékony, fehér inget vett fel, amin a felső három gombot nem gombolta össze. Nem tudom, mi jót cselekedtem, hogy ilyen látványban részesülhetek…
Narancssárga haja úgy állt a feje tetején, mint valami szénaboglya. Pár tincs csoki barna szemébe hullott. Konkrétan egy félisten állt előttem. A lány félénk hangja rángatott vissza a valóságba.
- Sziasztok. Öhm… Ti vagytok a cserediákok Amerikából, igaz? – Ezer szerencséje, hogy tudunk Japánul. Pocsék az angolja…
- Igen, mi vagyunk. A nevem Tortonella Black. De inkább Tory. – Szegény, hogy utálja a nevét…
- Ő pedig itt Nashua Wood. Nagyon örvendek. – A szokások szerint meghajoltunk. Hogy ne higgyék azt, hogy néma vagyok, én is közbekotyogtam.
- A barátoknak csak Nash. Amúgy tudunk Japánul, úgyhogy leereszthetsz, kislány. – Mosolyogva veregettem meg a lány vállát, mire az megnyugodva kieresztette a levegőt.
- Hála istennek, már megijedtem, hogy nem is azt mondom, amit kell. Örülök, hogy így még könnyebben megértjük majd egymást! Biztosan nagyon jó barátok leszünk! Jaj, de udvariatlan vagyok, még be sem mutatkoztam! A nevem Inoue Orihime, Ő pedig itt Kurosaki Ichigo. De miért is jártatom már megint annyit a szám?! Na, akkor velem Tory lesz, majd holnap találkozunk az iskolában, Nashua-chan! Gyere Tory, még be kell vásárolni a vacsorához. Egy igazi édesbabkrémes finomságot fogok csinálni neked! – Nashua-chan?! Inoue és Tory már el is húzták a csíkot. Ichigo nagyot sóhajtott, majd nemes egyszerűséggel levette a vállamról a táskát, és rám nézett.
- Mehetünk? – Gyorsan bólintottam, majd szaporázva lépteimet követtem Őt az ellenkező irányba. Ugyancsak sietnem kellett, mert Ő lépett egyet, mire én hármat. De mivel egy igazi úriemberrel hozott össze a sors, amint észrevette kipirult arcomat, azonnal lassított. Én meg elhúztam mellette. Gratulálok, Nashua…
- Öhm… Kurosaki-kun? – Vagy san? Sosem voltam tisztában ezekkel az udvariassági cuccokkal… Rám emelte barna szemeit, jelezve, hogy figyel.
- Nekem majd el kell mennem az Iskolába, az egyenruhámért. Elkísérnél majd? – Jesszusom, ez úgy hangzott, mintha randira hívtam volna!
- Ha gondolod elmehetünk oda, de az egyenruhádat, és a könyveidet már elhoztuk. – Míg ezt végigmondta egy elég szép ház elé értünk, mely azt hirdette: Kurosaki Magánklinika
- Nahát, Magánklinikátok van?
- Ja, az Apámé. – Kinyitotta előttem a bejárati ajtót, de nem engedett maga előtt bemenni. Hamarosan meg is tudtam, miért. Már késő este volt, így eléggé meglepődtem.
- Ichigo, Te huligán! Nőket hozol haza az éjszaka közepén?! Majd a Papa megtanítja neked a rendet! – Egy öreg fószer fénysebességgel közeledett Ichigo felé, de az csak arrébb lépett, és kigáncsolta a fickót.
- Ne fárassz, Fater… Ő itt Nash. A cserediák Amerikából. – Arrébb rugdosta az apját, hogy be tudjak menni az ajtón. Hiába próbáltam visszatartani, kitört belőlem a kacagás. Igyekeztem úgy röhögni, hogy legalább a szomszédok ne keljenek fel.
Ichigo apja elbűvölten nézett rám, ami azonnal belém fagyasztotta a jókedvet. Ichigo igyekezett jó tanácsokkal ellátni.
- Szerintem menekülj. Az emeleten, balra a második ajtó. Az a te szobád. – Bólintottam, majd miután egy köszit súgtam a fiúnak, felvettem a nyúlcipőt. A Papa négykézláb mászott utánam. Mikor becsaptam magam után az ajtót, azonnal kopogtattak az ajtón. Én barom állat persze reflexből kinyitottam.
Így történt, hogy részesülhettem Kurosaki apuka ’Welcome My Home’ ölelésében. Miközben ép csontokért imádkoztam, kinyílt a szomszéd szoba ajtaja, és egy rövid hajú kislány lépett ki rajta. A szemem azonnal felcsillant. Imádom a gyerekeket!
Pár erőteljes kérleléssel, de végre kiszabadultam a férfi öleléséből. A kislány kíváncsian jött oda hozzám. Egyszerűen imádnivaló a félig csipás szemeivel!
- Szia. Én Yuzu vagyok. Te ki vagy? – Mielőtt válaszolhattam volna, ismét a Papa karjaiban voltam.
- Kislányom, Ő itt Nash, Amerikából jött! Hát nem gyönyörű? Tökéletes az én Ichigom mellé! – Erre nem csak az én szemem tágult ki, hanem a fürdőből kilépő, egy szál törülközős említetté is.
- Jesszusom! – Nyögtem, majd vörösödve eltakartam a szemem. Nekem ehhez az Isteni látványhoz nincsen jogom!
A kis jelenet után Kurosaki Papa az ölében vezetett körbe a lakásban. Hála Istennek a fürdőszobába már egyedül mehettem be. A törülközőmnek csináltak helyet, így azt oda pakolhattam. Beszálltam a fürdőkádba, és végre ellazulhattam egy kicsit. Ezer szerencse, hogy a telefonomat mindig magammal hordom, mert alig öt perc múlva megcsörrent. Nyújtózkodtam egy kicsit, majd felvettem, és belenyögtem egy hallót.
- Nash, nálunk miért nem találták még fel az édesbabkrémet?! – Vagy fél méterrel távolabb kellett tartanom a fülemtől.
- Nem tudom, Tory. De majd reklamálok az érdekedben… - Mélyebbre süllyedtem a kádban, és kielemeztük az első estét. Tory telezabálta magát, és rajongásig imádja Inouét. Ő ugyan ezt a következtetést vonta le, csak épp Ichigoról.
- Már megint sokat fantáziálsz, Tory… De most már megyek. Aludj jól. Oké, szia. – Kinyomtam a kütyüt, és kimásztam a kádból. Megtörölköztem, és felvettem a pizsimet. Egy pillanatra elgondolkodtam, nem túl kihívó-e a kis rövidnadrág és a köldökömig érő topp, de aztán úgy döntöttem, nem érdekel. Gyorsan megmostam a fogam, magamra zártam az ajtót, és lefeküdtem aludni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése