IX. Fejezet: Lehetőségek...

IX. Fejezet

Reggel alig bírtunk kimászni az ágyból. A szemeimen mintha ólomsúlyok lettek volna. Pedig gyorsnak kellett lennünk. Úgy kellett Ichigo szobájából átsurrannom a sajátomba, hogy Kurosaki Papa ne vegye észre. Ahogy ez sikerült, felkaptam az egyenruhámat. Hát… Mint egy lassított felvétel. Lefelé menet csak háromszor botlottam meg a saját lábamban, és csak egyszer kellett átöltöznöm, mert leettem magam.

- Koffeint, vagy meghalok. – Ichigo egy nyögéssel lerendezte a dolgot. Menet közben összetalálkoztunk Toryékkal. Szőke barátnőmnek igencsak fájlalta a fejét.

- Tuti, hogy kifogom nyírni azt a kalapos szemétládát.
- Mennyire emlékszel az estéből, Édesem? – Összehúzott szemmel próbálta előkotorni az emlékeit. Amíg gondolkozott, beléptünk a terembe. Leültünk a helyünkre és vártuk a tanárt. Tory arca már vörös volt a koncentrációtól, mikor Renji a vállára tette a kezét. Barátnőm meglepetten nézett fel rá. Hoppá-hoppá!

- Ne is erőltesd. A fejed már így is olyan, mint a paradicsom. – Jó tanács, a’la Renji

- Tehát semmire nem emlékszel, ugye? – Vigyorogva hajtottam a fejem a padra. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy elaludjak. Mióta „macska” lettem, sokkal nagyobb az alvásigényem. Ez a kis éjszakázás nem nagyon jött be.

Mielőtt még elaludhattam volna, Ichigo lopva végigsimított a nyakamon. Úgy ültem fel, mintha tűt szúrtak volna az oldalamba. Morcosan fordultam hátra. Vigyorogva megrázta a fejét.
- Ne aludj! – Morogva előrefordultam. Az ajtó kinyílt és a tanár lépett be.

- Gyerekek, a mai napon kaptok egy új osztálytársat. Remélem, hogy befogadjátok magatok közé! – Mind az ajtó felé néztünk, és vártuk az „újoncot”.  Az arcomról lefagyott a mosoly, a gyomrom vad remegésbe kezdett, szinkronban a lábammal.

- Liu Wood vagyok. Örvendek a szerencsének. Legyetek velem kíméletesek! – Rám emelte fekete szemeit, mintha csak azt mondta volna, hogy „ Úgysem szabadulsz meg tőlem.”. 

- Rendben v an, Liu. Ülj le, mondjuk… Tory mellé!
- Esélytelen! – döbbenten néztem Toryra, aki feldobta a táskáját a mellette lévő padra.
- Ki van zárva, hogy ez a spiné tíz méternél közelebb jöjjön hozzám! – Liu gúnyosan rámosolygott, majd levette barátnőm táskáját a padról és leült. Tory motyogva fogta két ujja közé a táskát.

- Na szuper. Most vettem, de már vethetem is a tűzre. – Hátra sandítottam Ichigora. Elkaptam aggódó pillantását. Rámosolyogtam. 

Vettem egy mély levegőt és szétnéztem a teremben. A legtöbben köztem és Liu között kapkodták a fejüket. Gondolom. Próbálták kitalálni, hogy mi közünk van egymáshoz. A tekintetem a nővéremre emeltem. Összehúzott szemmel vizsgálta Ichigot. Az egész óra azzal ment el, hogy szemmel vertem a nővéremet. Hát… Nem jött be.
Gondolatban vetkőztette Ichigot. Hogy az a…

Amint kicsengettek, felpattantam a helyemről. Mindegy volt merre, csak el akartam tűnni a közeléből. Minél messzebb, annál jobb.
A tornaszertár mögött álltam meg. A hátam az épület falának vetettem és mély lélegzetet vettem, hogy eltűnjön az a fránya gombóc a torkomból.
Mindig mikor belegondoltam, mit csinálnék ,ha találkoznék a nővéremmel, az jutott az eszembe, hogy megkérdezem tőle, miért. Miért engedte be azokat az embereket? Miért nem védett meg? Miért élvezte, hogy szenvedek? Miért hagyott magamra?

- Na mi van hugi? Nem is köszönsz? – Ijedten ugrottam arrébb, mire nővérem felnevetett.
- Mit keresel itt? Miért nem hagysz engem békén?!
- Tudni akarod? Azért Nashy, mert túl boldog vagy. – Olyan közel hajolt, hogy éreztem azt a jól ismert fenyőillatot.
- És ez neked miért fáj? – Igyekeztem nyugalmat erőltetni a hangomra, és tetten egy jó nagy lépést hátra. Hátradobta hidrogénezett haját. Emlékszem, régen neki is olyan fekete haja volt, mint nekem.
- Nem tartozik rád, törpe. Viszont vedd tudomásul, hogy eddig tartott az a tündérmesés életed! Tönkrefoglak tenni téged is és azt a kis fruska Toryt is. Senki és semmi nem akadályozhat meg abban, hogy tönkretegyem az életeteket. És tudod, hogy kivel fogom kezdeni? – Nem tudtam válaszolni az Ő költői kérdésére, mert társaságunk akadt. Egy erős kar kulcsolódott a csuklómra és elrántott idegbeteg nővérem elől.

- Azt javaslom, hogy maradj tőle távol. – Ichigo a háta mögé tolt, figyelve nővérem minden rezdülését. Az vetett rám egy lesújtó pillantást, majd a fiú felé rezegtetve a szempilláit lelépett. Ichigo a tekintetével követte, majd karjait a derekam köré fonta, és magához húzott. Engedelmesen simultam bele ölelésébe. Fejemet a mellkasára hajtottam.
- Jól vagy?- Aggodalmas hangján elmosolyodtam. Az utóbbi napokban csak ezt a hangsúlyt hallottam tőle.
- Persze. Mióta vagy itt?
- Már egy ideje. Miért? – Nagyot nyeltem. Vajon mindent hallott? Csak remélni mertem, hogy nem.
- Pontosítanál?

- Idézek: „nem tartozik rád…”. Na annál a résznél érkeztem. – Nem akartam belekeverni Ichigot. Ez csak az én problémám. Belenéztem csoki barna tekintetébe, majd arcomat ismét az ingjébe fúrtam. Végigsimított a hátamon és beletúrt fekete hajamba. Olyan jó érzés volt csak úgy csendben a karjaiban lenni!
- Gyere, menjünk vissza. – Kézen fogott, majd elindultunk az osztályterem felé. Nagyon úgy tűnt, hogy már nem érdekli, az este még nem akarta, hogy valaki tudjon rólunk. Birtoklóan közelebb húzott az oldalához és megszorította a kezemet.
- Én már csak azon tűnődöm, hogy a francba került Liu a mi osztályunkba? Két évvel idősebb mint én. – Gondolataimba merülve észre sem vettem a többiek megrökönyödését. Halál nyugodtan hagytam, hogy Ichigo a helyére üljön és az ölébe húzzon.
Tory nyitott szájából majdnem kiesett a kaja. Döbbenetében még a székéről is majdnem legurult, de még időben elkapta Renji térdét. A meglepett fiú Tory padján ült, és igyekezett támogatni szőke barátnőmet. Hehe…

- Renji, te is látod amit én látok?
- Hát ha azt látod, amit én látok, akkor ja. – Én vigyorogva hallgattam végig a társalgásukat, míg Ichigo Keigot próbálta lerázni.
- Tory, el fogod szorítani Renji vérkeringését. – Mosolyogva figyeltem barátnőm arcát, mely lassan felvette a fiú hajának színét. De azért nem engedte el a térdét, csak lazított a szorításon. Hoppá-hoppá…
Felálltam Ichigoról és kihasználva a helyzetet, odasurrantam Renjiékhez.
- Meséljetek valamit! – Tory már vette a levegőt, de elkésett. Az osztály összes nőnemű egyede letámadt. Leszámítva nővéremet, aki semmitmondó tekintettel bámult ki az ablakon. Rangiku szólalt meg először. Bár ne tette volna…
- Meddig jutottatok? Na, mesélj! – Én döbbenetemben még levegőt venni is elfelejtettem. De a többiek helyettem is cselekedtek.
- RANGIKU!

- MATSUMOTO! – Mindannyian az ajtó felé kaptuk a fejünket. Toushiro állt ott, kezében egy apró mobiltelefonnal. A nő egyből felugrott és már szaladtak is ki. Velük tartott még Renji(Aki azért egy gyors szemezést még beiktatott a szőkével), Yumichika, Ikkaku, Rukia, Ishida, Sado, Orihime és Ichigo is. Utóbbitól kaptam egy villámgyors csókot, aztán már el is tűntek. Értetlenkedve néztünk össze Toryval. Az ablakhoz szaladtam, így éppen láthattam Őket eltűnni az iskola elől. Tory megragadta a karomat, majd kirohantunk a suliból.

- Tory, mégis mi a francot művelsz?! Én erre nem kaptam engedélyt! – Sietve kapkodtam a lábam szőke barátnőm után.
- Szerinted?! Megyünk utánuk!
- De minek?! Én még élni akarok! Még csak most jöttem össze álmaim pasijával!
- Ne rinyálj, megyünk és kész! – Teljesen elvagyok nyomva! Ez kész lelki terror!
- Ha nem a Lidérc nyír ki, akkor Ichigo fog! – Sóhajtva követtem barátnőmet. Fogalmam sincs honnan tudta, hogy merre megyünk, de az tuti, hogy jó irányba haladtunk. Egyre rosszabbul éreztem magam, a gyomrom öklömnyire zsugorodott, a torkom összeszorult. Éreztem, hogy a lábaim egyre jobban gyöngülnek. Nem bírtam tovább futni, a térdeim felmondták a szolgálatot. Tory megtorpant.

- Nash? Mi a baj Nash?!
- Igen Nashy, mi a baj? – A negédes hangra felkaptam a fejem. Liu megállt előttem és kezét az állam alá csúsztatta.
- Ne merészelj hozzáérni, te gerinctelen… Hé! – Toryt a karjánál fogva a hátam mögé dobták.

Liu nem volt egyedül. Hárman voltak vele. Két lány és egy fiú. A lányok testvérek lehettek, mert szemük színe teljesen egyforma volt. Mindkettőjük tekintete karamellszínű volt. A fiatalabbik nem lehetett idősebb nálunk. Vérvörös haját két oldalt hosszan hagyta, míg hátul madárfészekként volt felzselézve. Az idősebbik talán Liuval volt egyidős. Neki gusztustalanul zöld, tüskésre zselézett haja volt. A fiú olyan semmilyen volt. Fakó zöld szeme és seszínű haja olyanná tette, mint egy szürke kisegér.

- Hagyjátok őt békén! – Határozottan akartam felkiáltani, de csak bizonytalan suttogás jött ki a torkomon. Liu gúnyos nevetéssel levette rólam a kezét. A gyomrom egyre inkább zsugorodott. A torkomban éreztem azt a keserű ízű gombócot. Nem Liutól féltem, de egyszerűen nem tudtam megmondani a rettegésem okát. Felállni akkor sem tudtam volna, ha akartam volna, hisz lábaim remegése már szinte elviselhetetlenné vált.
- Nos hugi, fejezzük be a beszélgetést, amit kedves barátod volt szíves félbeszakítani. Úgy látom nagyon közel kerültek hozzád az itteniek. Ez furcsa tőled hugi, hisz sosem voltál az a barátkozós fajta… De ez lényegtelen. Nagyon összemelegedtetek azzal a sráccal, igaz? Mit ne mondjak, sosem volt kétségem az ízlésed felől. De mondjuk a vörös se kutya. A lényeg az, hogy nem sokáig élvezheted a társaságukat. Vagy Ők szüntetik meg veled a kapcsolatot, amire sok esélyt nem látok, vagy te velük. Ha egyik sem működik, meghalnak. Egyszerű a képlet. A döntés rajtad áll. Ja és Tory! Te sem fogod megúszni, de veled más terveim vannak. Csak ennyit szerettem volna, ha tudtok. Jól fontold meg, Nashy. Rajtad múlik rengeteg barátod élete. Mit szólna Ichigo családja, ha a drágalátos fiú miattad halna meg? – Kacagva hátat fordítottak nekünk.

Ahogy távolodtak tőlünk, úgy növekedett bennem a feszültség.
- Jól vagy Nash?
- Azt hiszem. Tory… - Kérdőn nézett rám, próbált erős lenni. A keze remegését viszont még Ő sem tudta leplezni.
- Tory, te is érezted?
- Azt hiszem. – Felemelkedtem a földről, magammal húzva szőke barátnőmet is. Hihetetlenül vágytam arra, hogy Ichigo karjaiba bújjak. Annyira akartam, hogy közelebb húzzon magához, hogy érezzem a szívdobbanásait.
De akkor mi lesz Liuval? Az „ajánlata” fenn áll. Kérdés csak az, hogy mihez kezdek.
- Nash, eszedbe se jusson, még csak megfontolni sem, hogy…
- Mit kerestek ti itt?!